e-commerce | 4 min

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem! Divatipar és a csomagolásban rejlő erő

Komoly nyomás alatt van a divatipar, hogyan reagál a kihívásokra, miként használja az új technológiákat és birkózik meg az egyre magasabb fogyasztói elvárásokkal, miközben a fenntarthatóság problémája folyamatosan napirenden van. Ebben a helyzetben igazán jól jönne az a bizonyos mesebeli varázstükör, hogy választ adjon kérdéseinkre. Habár nem lapul a zsebünkben az a tükör, mégis akad, amit segítségül hívhatunk, a tapasztalt szakértők véleményét, kutatásokat, amelyeket most összegeztünk, különös tekintettel a csomagolás divatiparban betöltött szerepére.

június 25, 2020

A divat-kereskedelem globális játékmezője

A divatipar világ szinten évente 2 billió dollár értékben értékesít. Az iparág értékét pedig 3 trillió dollárra becsülik, ami a globális GDP 2%-át teszi ki.[1] Ebből a női ruhák adják a világ divat-kereskedelmi forgalmának több mint felét, 53%-át, melyhez képest a férfi- és gyermekruházatra költött összeg viszonylag szerény, 31%, illetve 16%.[2] Jól látható a számok tükrében, mekkora gazdasági tényezőt jelent a divatipar. Olyannyira vonzó iparág, hogy számos más profilú cég is bekapcsolódott a fashion businessbe, például az Amazon a Zappos cipőcég megvásárlásával, vagy a Walmart saját márka alapításával.[3]

Egyszerűnek tűnhet a képlet, csak be kell szállni a divatba. Ám a tempó, amit diktál, igazi versenyfutás. Nem csak arra gondolunk, hogy gyorsan váltják egymást a trendek, szezonok, hanem a fogyasztók vásárlási szokásai is lendületesen változnak. Változik a vásárlás helye, módja, mire figyelnek oda a vevők, mik a preferenciáik. Eközben a vásárlás oly módon is átalakul, hogy egyszerre kísérletezés, szabadidős tevékenység, és automatizálandó feladat - amit precízen beütemeznek, és időről időre elvégeznek. Mindehhez pedig a csomagolásnak is folyamatosan idomulnia kell, hogy képes legyen az átalakulásokban segítségül lenni.

Virtuális próbafülke és piactér

Hol és hogyan vásárolunk? Ahogy saját személyes életünkben, úgy üzleti tevékenységünkben is érzékelhetjük az e-kereskedelem térhódítását szinte valamennyi üzleti szegmensben. Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt évben 58%-kal emelkedett a vásárlásaikat online bonyolító fogyasztók részaránya.

Milyen szerep jut ebben a divatnak? A fele! Igen, az online vásárlás 50%-a a divatáruk kiskereskedelmi piacán zajlott tavaly. Érdemes kiemelni ezen belül is a fő trendet, a mobil kereskedelmet, ugyanis itt bonyolódik az online divatforgalom több mint 65%-a, ami a teljes online árbevétel 57%-át realizálja. Tehát vitathatatlan, nagyon is pörögnek a divattermékek az online próbafülkében és kasszáknál.

Felmerülhet a kérdés, hogy a bolti vásárlás során megélt vásárlási élményt és személyes kiszolgálást, mennyire tudja megadni, pótolni az e-kereskedelem. Ezen a ponton kaphatnak szerepet a divatiparban már korábban említett új technológiák, ezek közül is a talán a legizgalmasabb MI, azaz a mesterséges intelligencia. A mesterséges intelligenciára és big data megoldásokra támaszkodva igencsak személyessé varázsolható a divat e-kereskedelmi platformok egyébként személytelen környezete. Például a vizuális hasonlóságon alapuló termékajánlás által, vagy az egyénre szabott ajánlás egy finomabb verziójával, a magatartási adatokon alapuló termékjavaslattal („mások ezt nézték meg” vagy „ez neked is tetszeni fog”), sőt a vizuális kereséssel is. A virtuális személyi asszisztensek, chatbotok alkalmazásával már egészen úgy érezhetik a felhasználók, mintha valóban kapcsolatba kerülnének az ügyfélszolgálatos kollégával. És a virtuális személyi stylist még csak most jön...

Új generáció a láthatáron

A divatpiac globális gazdasági szerepe és az e-kereskedelmi helyzet megismerését követően érdemes figyelmünket a fogyasztói erőre szegezni. A vásárlók különböző generációit más-más jellemzi viselkedés, társadalmi kérdések, értékrend, még a vásárlási szokásaik terén is. De vajon ki a következő generáció, aki megforgatja a gazdaság kerekét, aki nagymértékben hat a divattermékek fogyasztási rendjére, és formálja az igényeket? Becslések szerint 2025-re az Y generáció – 1980 és 2000 között születettek, nyugati kultúrkörben millenniumi generáció - fogja adni az európai munkaerő közel felét.[1] Nézzük meg közelebbről, miként kell a divatáruk csomagolásának kiszolgálnia őket.

Az Y generáció tagjai nagyon is odafigyelnek személyes egészségükre, nagy érdeklődést mutatnak az etikus termékek, valamint a fenntarthatóság iránt. A korábbi generációkhoz képest nagyobb technológiai tudásúak, és merőben másképp állnak a hagyományos bolti vásárláshoz. Egyre több terméket vesznek online, és kevesebb vásárlási döntést hoznak az üzletben. Ezért nagyobb hangsúlyt kapnak a csomagolás által nyújtott vásárlás utáni tapasztalatok (mind a csomagolás használatakor, mind a megsemmisítés során). Márkahűségük is átalakult a korábbi generációkhoz képest. Kétharmaduk állítja ugyanis, hogy legalább 30%-kal kedvezőbb árak esetében hajlandóak márkát váltani. Bár nagyon árérzékenyek, de döntésüket sokkal inkább az befolyásolja, hogy a vállalat tevékenysége és küldetése mennyire áll összhangban az értékeivel.

DS Smith Fashion Packaging jeans_

Ezzel párhuzamosan a csomagolás funkcionalitása hangsúlyossá válik az Y generáció számára: részletes termékinformációk megjelenítése, fenntartható anyagok használata, termékek megőrzése és védelme, praktikus kezelhetőség, kinyithatóság, hulladék minimalizálása, valamint az online vásárlás térnyerésével az egyszerű visszaküldés.

Ezen felül árnyalja az Y generáció csomagoláshoz való hozzáállását, hogy különösen értékes számukra a csomagolás által nyújtott érzelmek, tapasztalatok és benyomások. Szeretnek olyan üzletekben vásárolni, ahol a termékek szépen vannak bemutatva, és izgatottak lesznek az új csomagolások láttán. Azt is nyíltan elismerik, hogy a csomagolás ráveszi őket új termékek megvásárlására.

A csomagolás által megnyújtott vásárlói élmény

Jól érzékelhető, hogy az online vásárlás kitolta a vásárlási élmény határait is. A vevők ugyanis nem csupán a ruhák, kiegészítők, azaz a termékek kapcsán szeretnének egyedi, személyre szabott megoldást kapni, hanem a szolgáltatás egésze során, a vásárlás valamennyi lépésében. Ezért végig kell járni a fogyasztók vásárlással kapcsolatos döntéséig vezető út minden lépcsőfokát. A vevő webshopba érkezésétől, a termék kiválasztásán át, egészen a csomagolásig.

DS Smith Fashion Packaging shoes_

Az e-kereskedelmi csomagolás a termék és márka szerves része. Kulcsfontosságú felismerni, hogy mindkettőre hat, ugyanis a termék fizikai védelme és megjelenítése mellett a márka védelmét is szolgálnia kell. A megfelelő csomagolás kifejezi a márka által közvetített értékeket, a fogyasztó otthonába varázsolja a márkaélményt. Térben és időben kinyújthatja, fokozhatja a vásárlási élményt azáltal, hogy a fogyasztó számára a termék kicsomagolása fizikai élményt jelent.

Az online vásárolt termék fizikai védelme, valamint a minőségi csomagolás érdekében nagymértékben elterjedt a divat-piacon a finomabb hullámpapír és kartoncsomagolás használata. Ezt kiegészítik olyan új technológiák, mint a hullámpapír csomagolásokba épített RFID chipek, melyek lehetővé teszik a hatékonyabb nyomon követést, valamint hamisítás elleni küzdelmet.

A megfelelően kialakított e-kereskedelmi csomagolások jellemzői:

  • megvédik a terméket a sérülésektől, bármennyire is összetett az ellátási lánc,
  • a megfelelő e-kiskereskedelmi csomagolás a sérülékeny árut biztonságosan a helyén rögzíti, hogy a fogyasztó megfelelő állapotban vehesse át azt,
  • optimalizálják a csomagolóüzemek átfutási sebességét és termelékenységét,
  • megvédik a terméket hamisítás és lopás ellen,
  • amikor a vásárló az otthonában kinyitja a csomagot, az elvárásainak megfelelő élményt kapja, mivel a csomagolás a megfelelő megjelenéssel bír és megfelelő érzetet vagy emlékezetes első benyomást kelt,
  • megfelelő visszaküldési rendszert biztosít: ugyanazt az e-csomagolást lehet használni, újra lezárva, sérülés vagy megrongálódás nélkül a visszaküldéshez.

Hogyan teheti a csomagolás vonzóvá a divattermékeket az Y generáció számára? Úgy, hogy kiváló minőségű és ikonikus csomagolást terveznek, és a csomagolást befektetésnek tekinti, hiszen a csomagolás a legelterjedtebb nyomtatott média, amely minden érzékszerv számára vonzó. Forduljon szakértőinkhez!

[1] https://www.packaging-gateway.com/features/generation-y-4884196/ 
[2] DS Smith kutatás 2018-as adatokra vonatkozóan
[3] https://www.vg.hu/kozelet/technologia-tudomany/a-divatipar-grabancat-is-elkapta-a-mesterseges-intelligencia-1830939/
[4] https://www.vg.hu/kozelet/technologia-tudomany/a-divatipar-grabancat-is-elkapta-a-mesterseges-intelligencia-1830939/